Ma selyemkesztyűbe csomagolják a magyarság elleni könyörtelenséget – mondta a nemzeti összetartozás napján az országgyűlési képviselő

A megemlékezést a Nagy-Magyarország-emlékműnél tartották (Fotó: Gergely Szilárd)

101 éve, 1920. június 4-én írták alá az első világháborút lezáró trianoni békediktátumot, amellyel Magyarország elvesztette területének kétharmadát és lakosságának 60 százalékát.

A nagykanizsai megemlékezésen Balogh László polgármester úgy fogalmazott, a magyar történelem lélekgyötrő traumák, kibeszéletlen sorsrontó tragédiák hosszú láncolata. Kifejtette, Muhi, Mohács, Nagymajtény, Világos és Trianon a vissza-visszatérő végletes veszteségek hírmondói, a félárbocra eresztett magyar létezés sötétlő mementói.  

Balogh László (Fotó: Gergely Szilárd)

– Mi mégis élünk Muhi után, ahol nemcsak felálltunk, de várakat építettünk. Várakat, melyek a töröktől védték a keresztény Európát. És mi mégis élünk Mohács után, ahol nemcsak királyt temettünk, de összeférceltük szétszakadt hazánk. És mi mégis élünk Nagymajtény után, ahol nemcsak küzdöttünk, de a kurucos szabadság zászlaját plántáltuk a szívekbe. És mi mégis élünk Világos után, ahol nemcsak temettünk, de kiegyeztünk, hidat és országot építettünk Kárpát-medencei 1000 évünk tiszteletére.Mi mégis élünk, mert gyászoltunk, poklot jártunk, sirattunk, de mindig felálltunk és építettünk. Mi mindig felálltunk, és mindig építettünk. Országból hazát! – mondta a polgármester.

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő a diktátum időszakát a mával állította párhuzamba.

Cseresnyés Péter (Fotó: Gergely Szilárd)

– Rövidlátókból és percemberekből ma sem szenvedünk hiányt sem a hazai, sem a nemzetközi közéletben. Úgy tűnik, mindig is voltak és mindig is lesznek olyanok, akik szívesen ártanak a magyaroknak, a magyarok által fontosnak tartott értékeknek. Hogy mikor kik álltak ennek a hátterében? Van, amikor sejthetjük: például napjainkban egyik-másik bábmester személyét ismerjük és tudjuk. 1920-ban, az akkori szürke eminenciásoknak nem kellett visszafogniuk magukat: a nyers erő kíméletlenségével sújtottak le ránk antant és vörös ököllel egyaránt. Nyílt volt a cél, nem is leplezték, Magyarországot olyan határok közé kell szorítani, amelyek mögött csak életképtelen, a szomszédainak kiszolgáltatott nép marad a hajdani nagy nemzetből. Vegyük el a nyersanyagokat, vegyük el a jól kiépített közlekedési infrastruktúrát, vegyünk el annyi termőföldet, amennyit csak bírunk, és vegyünk el minden védhető természetes határvonalat. Ez volt a terv. A tervnek azonban egy része nem sikerült. A maradék Magyarország megrázta magát, figyelmét a tudásra és a kultúrára koncentrálta, és még a magyar sors mércéjével mérve is példátlanul gyors talpra állást mutatott be, átvészelve a gazdasági világválságot, és egészen a második világháborúig folytatva a növekedést és az emelkedést. A szándék most is megvan arra, hogyan lehet bennünket kiszolgáltatottá tenni, de ma már nem divat a nyers erő. A könyörtelenséget selyemkesztyűbe bújtatják, szankciókba, hitelfelvételekbe, mondvacsinált jogászkodásba,  no meg összehangolt médiahadjáratokba csomagolják, és nem katonákat toboroznak, hanem cinkosokat, sőt, mondjuk ki, árulókat, sokszor azok közül, akik politikusként felesküsznek a haza szolgálatára – hangsúlyozta Cseresnyés Péter.

A megemlékezés koszorúzással ért véget.